Nem régen jelent meg a Homiletikai Direktórium, hogy segítse a papokat az igehirdetésre való felkészülésre és a szolgálatra. Az alábbi pontok átgondolásával mélyebben érthetjük meg a vasárnapi olvasmányokat.

557 “Amikor beteltek fölvételének napjai, Jézus megszilárdította arcát, hogy Jeruzsálembe menjen” (Lk 9,51). [321] E döntésével Jézus jelezte, hogy a halálra készen megy föl Jeruzsálembe. Szenvedését és föltámadását háromszor jövendölte meg. [322] Amikor Jeruzsálemhez közeledett, mondta: “Nem veszhet el a próféta Jeruzsálemen kívül” (Lk 13,33).

558 Jézus azoknak a Prófétáknak vértanúságára emlékeztet, akiket Jeruzsálemben öltek meg. [323] Ennek ellenére kitartóan sürgeti Jeruzsálemet, hogy körülötte gyűljön össze: “Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a kotlós szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok” (Mt 23,37). Amikor megpillantotta Jeruzsálemet, sírt a város fölött, [324] és még egyszer kifejezte mélységes vágyát: “Bárcsak te is fölismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre volna! Most azonban el van rejtve a szemed elől” (Lk 19,41–42).

JÉZUS MESSIÁSI BEVONULÁSA JERUZSÁLEMBE

559 Hogyan fogadja Jeruzsálem Messiását? Jézus, aki mindig visszahúzódott a nép törekvése elől, hogy királlyá tegyék, [325] most megválasztja az időt, és gondosan előkészíti messiási bevonulását “Atyjának, Dávidnak” városába (Lk 1,32). [326] Ujjongással veszik körül mint Dávid fiát, mint olyat, aki üdvösséget hoz [a Hozsanna azt jelenti: “Ments meg!”, “Adj üdvösséget!”]. Most azonban a “dicsőség királya” (Zsolt 24,7–10) “szamáron ülve” (Zak 9,9) vonul be városába: Sion leányát, Egyházának előképét, nem csellel és nem is erőszakkal veti hatalma alá, hanem alázattal, mely bizonyságot tesz az Igazságról. [327] Ezért azon a napon országának alattvalói lesznek a gyermekek [328] és “Isten szegényei”, akik úgy köszöntik Őt, ahogy az angyalok hirdették a pásztoroknak. [329] Fölkiáltásukat — “Áldott, aki jön az Úr Nevében” (Zsolt 118,26) — az Egyház ismétli az eucharisztikus liturgia Sanctusában, hogy ezzel kezdje az Úr húsvétjára való emlékezést.

560 Jézus bevonulása Jeruzsálembe kinyilvánítja annak az országnak eljövetelét, melyet a Messiás-Király halálának és föltámadásának húsvétjával fog beteljesíteni. Az Egyház liturgiája ennek ünneplésével nyitja meg a nagyhetet Virágvasárnap napján.

602 Következésképpen Szent Péter az isteni tervbe vetett apostoli hitet így fejezheti ki: “Tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán. Ő előre, már a világ teremtése előtt kiválasztatott, de csak az utolsó időkben jelent meg miattatok” (1Pt 1,18–20). Az emberek áteredő bűnt követő bűneinek büntetése a halál. [452] Amikor tulajdon Fiát szolga alakjában [453] , tudniillik az elesett és a bűn miatt halálra szánt emberség formájában [454] küldte el, Isten “Őt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne” (2 Kor 5,21). 603 Jézus nem ismerte az elvetettséget, mintha Ő maga vétkezett volna. [455] De a megváltó szeretetben, mely Őt mindig egyesítette az Atyával, [456] Istentől való bűnös eltévelyedettségünkben úgy magára vett bennünket, hogy a nevünkben elmondhatta a kereszten: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). [457] Mivel ennyire hozzánk, bűnösökhöz kötötte Őt, Isten “saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta” (Róm 8,32), hogy “Fia halála által kibéküljünk … Istennel” (Róm 5,10).

ISTEN A KEZDEMÉNYEZŐ AZ EGYETEMES, MEGVÁLTÓ SZERETETBEN

604 Isten azáltal, hogy a bűneinkért odaadja a Fiát, kinyilvánítja, hogy az Ő ránk vonatkozó terve a jóakaró szeretet terve, mely minden érdemünket megelőzi: “Ebben áll a szeretet, nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelésül a bűneinkért” (1Jn 4,10). [458] “Isten azonban azzal ajánlja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8).

605 Ez a szeretet nem ismer kivételt. Jézus erre az elveszett bárány példázatának záradékában emlékeztetett: “Ugyanígy mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül” (Mt 18,14). Állítja, hogy “életét adja, váltságul sokakért” (Mt 20,28). Ez az utóbbi kijelentés nem leszűkítő értelmű: az emberiség egészét állítja szembe a Megváltó egyetlen személyével, aki odaadja magát, hogy megmentse azt. [459] Az Egyház az Apostolok nyomán [460] tanítja, hogy Krisztus kivétel nélkül minden emberért halt meg: “Nincs, nem volt és nem lesz olyan ember, akiért (Krisztus) ne szenvedett volna”. [461]

III. Krisztus a bűneinkért ajánlotta fel önmagát az atyának

KRISZTUS EGÉSZ ÉLETE ÁLDOZATI AJÁNDÉK AZ ATYÁNAK

606 Isten Fia, aki nem azért szállt alá a mennyből, hogy a maga akaratát teljesítse, hanem annak akaratát, aki küldte, [462] “így nyilatkozik, amikor a világba lép: (…) Íme, eljövök, (…) hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat; (…) mely akaratban megszentelődünk Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra” (Zsid 10,5–10). A Fiú megtestesülésének első pillanatától magáévá teszi megváltói küldetésének isteni tervét: “Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki küldött, s elvégezzem művét” (Jn 4,34). Jézus áldozata “az egész világ bűneiért” (1Jn 2,2) az Atyával való szeretetközösségének kifejezése: “Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet” (Jn 10,17). A világnak meg kell ismernie, “hogy szeretem az Atyát, és ahogyan az Atya parancsolta nekem, úgy cselekszem” (Jn 14,31).

607 Ez a vágy — hogy az Atya megváltó szeretetének tervét magáévá tegye — áthatja Jézus egész életét, [463] mert megtestesülésének miértje az Ő megváltó

szenvedése: “Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától! De hiszen éppen ezért jöttem ebbe az órába!” (Jn 12,27). “Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya nekem adott?” (Jn 19,18). És még a kereszten is, mielőtt minden “beteljesedett” (Jn 19,30) volna, így szól: “Szomjazom!” (Jn 19,28).

“A BÁRÁNY, AKI ELVESZI A VILÁG BŰNÉT”

608 Keresztelő János, miután elfogadta, hogy a bűnösök között kiszolgáltassa neki a keresztséget, [464] Jézusban meglátta és megmutatta Isten bárányát, aki elveszi a világ bűnét. [465] Így nyilvánítja ki, hogy Jézus egyszerre a szenvedő Szolga, aki némán engedi, hogy leölésre vigyék [466] és sokak bűnét hordozza, [467] és a Húsvéti Bárány, Izrael megváltásának szimbóluma az első húsvétkor. [468] Krisztus egész élete a küldetését fejezi ki: szolgálni és életét adni váltságul sokakért. [469]

JÉZUS SZABADON TESZI MAGÁÉVÁ AZ ATYA MEGVÁLTÓ SZERETETÉT

609 Jézus emberi szívében az Atya emberek iránti szeretetét magáévá téve “mindvégig szerette őket” (Jn 13,1), mert “nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Így embersége a szenvedésben és a halálban szabad és tökéletes eszközévé vált annak az isteni szeretetnek, mely az emberek üdvösségét akarja. [470] Valóban, szenvedését és halálát szabadon fogadta el az Atya és az emberek iránti szeretetből, akiket az Atya üdvözíteni akar: “Senki sem veszi el (…) (az életemet) tőlem, hanem én magamtól teszem le” (Jn 10,18). Ezért Isten Fiának szabadsága akkor a legnagyobb, amikor a halál felé megy. [471]

AZ UTOLSÓ VACSORÁN JÉZUS ELŐVÉTELEZTE ÉLETÉNEK SZABAD FELÁLDOZÁSÁT

610 Jézus önmaga szabad föláldozását a lehető legjobban kifejezte a tizenkét apostollal elköltött vacsorán, [472] “azon az éjszakán, amelyen elárultatott” (1Kor 11,23). Szenvedése előestéjén, amikor még szabad volt, ezt az apostolaival elköltött utolsó vacsorát az Atyának [473] az emberek megváltásáért fölajánlott szabad önfeláldozása emlékünnepévé tette: “Ez az én testem, mely értetek adatik” (Lk 22,19). “Ez az én vérem, az Új Szövetségé, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28).

611 Az Eucharisztia, amelyet Jézus ebben az órában alapít, áldozatának “emlékezetévé” lesz. [474] Jézus az Apostolokat belefoglalja önfeláldozásába, és kéri tőlük, hogy folytassák azt. [475] Ezáltal apostolait az Újszövetség papjaivá teszi: “Értük szentelem magam, hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban” (Jn 17,19). [476]

HALÁLKÜZDELEM A GETSZEMÁNI KERTBEN

612 Jézus az Új Szövetség kelyhét, melyet a vacsorán önmagát fölajánlva elővételezett, [477] az Atya kezéből elfogadja halálküzdelmében, a Getszemáni kertben, [478] “engedelmes lett mindhalálig” (Fil 2,8). [479]Jézus imádkozik: “Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely…” (Mt 26,39). Így fejezi ki a borzadást, amit a halál emberi természete számára jelent. Valójában az Ő emberi természete, miként a miénk is, örök életre van rendelve; ezenkívül a miénktől eltérően az övé tökéletesen mentes a bűntől, [480] ami halált okoz; [481] de főként ezt az emberi természetet “az élet Vezérének”, [482] az “Élőnek” [483] isteni személye vette magára. Emberi akaratával elfogadván, hogy legyen meg az Atya akarata, [484] elfogadja halálát, mint megváltó halált, hogy “bűneinket Ő maga” fölvigye “testében a fára” (1Pt 2,24).

KRISZTUS HALÁLA EGYETLEN ÉS VÉGSŐ ÁLDOZAT

613 Krisztus halála egyszerre húsvéti áldozat, mely megvalósítja az emberek végleges megváltását [485] a Bárány által, aki elveszi a világ bűnét, [486] és az Új Szövetség áldozata, [487] mely az embert, [488]kiengesztelve Ővele a bűnök bocsánatára sokakért kiontott vér által, [489] újra közösségbe hozza Istennel.

614 Krisztusnak ez az áldozata egyetlen, és az összes áldozatot beteljesíti és felülmúlja. [490] Ez az áldozat elsősorban magának az Atyaistennek az ajándéka: az Atya odaadja a Fiát, hogy megbékéltessen minket Önmagával. [491] Ugyanakkor Isten emberré lett Fiának áldozata, aki szabadon és szeretetből [492] fölajánlja életét [493] Atyjának a Szentlélek által, [494] hogy a mi engedetlenségünket helyrehozza.

JÉZUS SAJÁT ENGEDELMESSÉGÉT ÁLLÍTJA A MI ENGEDETLENSÉGÜNK HELYÉBE

615 “Ahogy egy embernek engedetlensége miatt bűnössé váltak sokan, úgy válnak egynek engedelmessége miatt sokan igazzá” (Róm 5,19). Jézus halálig tartó engedelmessége által beteljesítette a szenvedő Szolga helyettesítő szerepét, aki engesztelésül adja oda életét, hordozva sokak bűnét, akiket gonoszságaikat hordozva megigazulttá tesz. [495] Jézus helyrehozta vétkeinket, és elégtételt adott az Atyának bűneinkért. [496]

A KERESZTEN — JÉZUS BEVÉGZI ÁLDOZATÁT 616 Ez a mindvégig való szeretet [497] Krisztus áldozatának megváltó, helyrehozó, engesztelő és elégtételt adó értékét ad. Ő életének föláldozásban mindnyájunkat ismert és szeretett. [498] “Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt” (2Kor 5,14). Egyetlen ember sem volt képes, még ha a legnagyobb szent lett volna is, minden ember bűnét magára vállalni és áldozatul fölajánlani önmagát mindenkiért. A Fiú isteni személyének — aki felülmúl s ugyanakkor magába is

foglal minden emberi személyt, és Krisztust az egész emberiség fejévé teszi — Krisztusban léte tette lehetővé, hogy áldozata mindenkiért megváltó áldozat legyen.

617 “Szentséges szenvedése által a keresztfán kiérdemelte számunkra a megigazulást” — tanítja a Trienti Zsinat, [499] kiemelve Krisztus mint az örök élet Szerzője [500] áldozatának egyedülálló jellegét. És az Egyház a keresztet tisztelve így énekel: “Üdvözlégy, kereszt, egyetlen remény!” [501]

RÉSZESEDÉSÜNK KRISZTUS ÁLDOZATÁBAN

618 A kereszt Krisztusnak, az Isten és az ember közötti egyedüli közvetítőnek az egyetlen áldozata. [502] Mivel azonban megtestesült isteni személyében “valamiképpen minden emberrel egyesült”, [503] “mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy Istennél ismert módon (…) társuljon ehhez a húsvéti misztériumhoz”. [504] Hívja Apostolait, hogy vegyék föl keresztjüket és kövessék Őt, [505] mert Ő szenvedett értünk, példát hagyván nekünk, hogy kövessük nyomdokait. [506] Ő ugyanis megváltó áldozatához azokat is társítani akarja, akik annak első kedvezményezettjei. [507] Ez valósul meg legfelső fokon az Ő Anyjának személyében, aki mindenkinél bensőségesebben társult megváltó szenvedésének misztériumához. [508]

“A paradicsomnak ez az egyetlen és igazi lépcsője, a kereszten kívül nincs semmi, amin föl lehetne menni az égbe.” [509]

2816 Az Újszövetségben a “baszileia” szót lehet fordítani “királyság” (elvont fogalom), “ország” (konkrét fogalom) vagy “uralkodás” (cselekvés fogalma) értelemben. Számunkra elsősorban Isten országát jelenti/Isten országa előbb van, mint mi. A megtestesült Igében elközelgett, az egész evangélium hirdette, Krisztus halálában és föltámadásában eljött. Az utolsó vacsora óta Isten országa az Eucharisztiában is eljön, jelen van közöttünk. El fog jönni dicsőségben, amikor Krisztus visszaadja azt Atyjának.

“De lehet maga Krisztus is Isten országa, akinek eljövetelére naponta vágyódunk, és óhajtjuk, hogy gyorsan mutatkozzék meg. Mivel Ő a mi föltámadásunk, hiszen föltámadunk Őbenne, Őt magát is tekinthetjük Isten országának, mivel uralkodni fogunk Őbenne.” [76]

654 A húsvéti misztériumnak két összetevője van: Krisztus a halálával megszabadít bennünket a bűntől, föltámadásával pedig megnyitja utunkat az új életre. Az egyik elsősorban a megigazulás, mely visszahelyez bennünket Isten kegyelmébe, [582] “hogy miként Krisztus (…) föltámadott a halálból, úgy mi is az új életben élhessünk” (Róm 6,4). Ez az új élet a bűn fölötti győzelem és a kegyelemben való új részesedés. [583] A másik összetevő a fogadott fiúság megvalósulása, mert az emberek Krisztus testvéreivé válnak, ahogyan maga Jézus nevezi tanítványait a föltámadása után: “Menjetek, és vigyétek hírül testvéreimnek” (Mt 28,10). [584]Testvérek nem a természet alapján, hanem a kegyelem ajándékaként, mert ez a fogadott fiúság valós részesedést jelent az egyetlen Fiú életében, ami teljességgel az Ő föltámadásában nyilvánult meg.

1067 “Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének e művét — melynek az isteni csodajelek az Ószövetség népében előképei –, az Úr Krisztus teljesítette be főként áldott szenvedésének, a halálból való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériumával, mellyel ťhalálunkat halálával megtörte és az életet föltámadásával újjászerzetteŤ. Mert a kereszten elszenderült Krisztus oldalából fakadt az egész Egyház csodálatos szakramentuma”. [2] Ezért ünnepli az Egyház a liturgiában mindenekelőtt a húsvéti misztériumot, mely által Krisztus üdvösségünk művét beteljesítette.

1068 Liturgiájában hirdeti és ünnepli az Egyház e misztériumot, hogy a hívők belőle éljenek és tanúsítsák a világnak:

“A liturgia ugyanis, mely által — leginkább az Eucharisztia isteni áldozatában — ťmegvalósul a megváltás műveŤ, a legnagyobb mértékben hozzásegít ahhoz, hogy a hívek életükkel kifejezzék és másoknak megmutassák Krisztus misztériumát és az igaz Egyház sajátos természetét.” [3]

1085 Az Egyház liturgiájában Krisztus mindenekelőtt a maga húsvét-misztériumát jelzi és valósítja meg. Földi életében Jézus tanításával és cselekedeteivel elővételezte húsvéti misztériumát. Amikor eljött az Ő órája, [3]átélte a történelemnek azt az egyedülálló eseményét, ami nem múlik el: Jézus meghal, eltemetik, föltámad a holtak közül és az Atya jobbjára ül “egyszer” (Róm 6,10; Zsid 7,27; 9,12). Az esemény, mely a mi történelmünkben történik, valóságos, de teljesen egyedülálló: minden más történelmi esemény egyszer megtörténik, azután elmúlik, és az elmúlt idő elemészti. Ezzel szemben Krisztus húsvéti misztériuma nem maradhat csupán a múltban amiatt, hogy Ő halálával lerombolta a halált, és mindaz, amit Ő minden emberért tett és elszenvedett, részesedik az isteni örökkévalóságban, s így fölülmúlja az időt és jelenvalóvá lesz. A kereszt és a föltámadás eseménye maradandó, és mindeneket az életre vonz.

1362 Az Eucharisztia Krisztus húsvétjának emlékezete, egyetlen áldozatának aktualizálása és szentségi fölajánlása az Ő teste, az Egyház liturgiájában. Minden kánonban az alapítás szavai után megtaláljuk az anamnézisnek vagy megemlékezésnek nevezett imádságot.