Temetés

Kérem, figyelmesen olvassák el!

Segítség a hozzátartozóknak

  • Minden hivatalos papirt szerezzenek be (halotti anyakönyv, temetési számla)
  • Jelentkezzenek a plébánia irodáján személyesen minden papirral.
  • másik lehetőség, hogy Budapesten a Központi Temetőlelkészségen: 1112 Budapest Gazdagréti út 14.,  – ügyfélfogadás: 8-16 óráig, – telefon: (06-1) 7099999,  – email: iroda@temetolelkeszseg.hu,  – web: www.temetolelkeszseg.huA Temetőlelkészségen a temetési szertartás ill. gyászmise teljes körű intézése lehetséges.
  • egyeztetés az irodában (időponthoz és helyhez minden esetben alkalmazkodunk)
  • A Ciszterci plébánia csak a területén illetékes a szolgálatra, más területi illetékesség esetén a helyi plébánostól kell hozzájárulást kérni.

A temetés idejében a hozzátartozók fokozottan érzékenyek, nyugtalanok, idegesek. A temetés méltósága miatt, a nyújtott szolgálat és az elvárások előzetes összehangolása végett kérem gondolják át a következőket:

 

  • A temetést végző nevét és elérhetőségét a temetés napját megelőző napon tudjuk megadni, ezután lehetőség van az Atyával egyeztetni.
  • A temetés felvétel során megadott gondolatok, tájékoztató jellegűek az nem kötelezi az atyát felolvasásra, felhasználásra.
  • Amennyiben személyes gondolatok felolvasását szeretnék, kérjük a családtagok közül tegye meg valaki.
  • A plébánia az utcajegyzékben szereplő utcák lakóit látja el, más temetést csak az adott hely illetékesének felhatalmazásával  áll módunkban megtartani!
  • Amennyiben más atyát kérnek fel kérjük előre jelezzék, kérjük megadni az Atya elérhetőségét (hivatala, e-mail és mobilszám)
  • A temetési szertartást a katolikus egyház által jóváhagyott Temetési Szertartáskönyv szerint végezzük, azon változtatni nem áll módunkban.
  • Az ügyintézés során munkatársaink csak az adminisztációt végzik, lelki segítségnyújtást nem tarthatnak! Amennyiben lelki támaszra van szüksége, kérjen erre segítséget munkatársunktól, aki megadja az atya elérhetőségét, illetve ha a plébánián tartózkodik lehetőség van személyes találkozóra.

KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSÁNAK TANÍTÁSA

A KERESZTÉNY TEMETÉS

1680 Valamennyi szentségnek, főként a keresztény beavatás szentségeinek célja Isten gyermekének végső húsvétja, mely a halál által belépteti őt az Ország életébe. Akkor teljesedik be, amit hitben és reménnyel vallott: “Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet”.

I. A keresztény ember utolsó húsvétja

1681 A halál keresztény értelme a mi egyetlen reményünk, Krisztus halála és föltámadása húsvéti misztériumának fényében nyer kinyilatkoztatást. A keresztény ember, aki Jézus Krisztusban hal meg, ekkor kiköltözik a testből, hogy otthon legyen az Úrnál.

1682 A keresztény ember számára a halál napja szentségi életének végén a keresztségben megkezdett új születés beteljesedését nyitja meg, a Fiúnak a Szentlélek kenete által hozott képmásához való végső “hasonulást”, és az Ország lakomáján való részvételt — melyet az Eucharisztia elővételezett –, akkor is, ha még szüksége van a végső tisztulásra, hogy a menyegzői köntöst magára ölthesse.

1683 Az Egyház, mely Anyaként a keresztény embert földi vándorlása során szentségileg ölében hordozta, elkíséri őt útjának végéhez, hogy átadja “az Atya kezébe”. Krisztusban az Atyának ajánlja kegyelme gyermekét, és reménnyel telve veti el a test magvát a földben, mely dicsőségben fog föltámadni. E fölajánlást a legtökéletesebben az eucharisztikus áldozatban ünnepeljük; az azt megelőző vagy követő áldások szentelmények.

II. A TEMETÉS SZERTARTÁSA

1684 A keresztény temetés az Egyház liturgikus cselekménye. Az Egyház szolgálata egyrészt az elhunyttal való hatékony közösséget akarja kifejezni, másrészt részesíteni akarja a temetésre összegyűlt közösséget e szertartásban, és hirdetni akarja neki az örök életet.

1685 A különböző temetési szertartások a keresztény halál húsvéti jellegét fejezik ki, és megfelelnek minden egyes régió körülményeinek és hagyományainak, még a liturgikus szín tekintetében is.

1686 A római liturgia temetési rendje három temetési típust javasol a végzés helyének (családi ház, templom és temető) megfelelően és a jelentőség szerint, melyet ezeknek a család, a helyi szokás, az adott kultúra és a népi jámborság tulajdonít. Egyébként a temetés lefolyása minden liturgikus hagyományban azonos, és általában négy fő mozzanatot tartalmaz:

1687 A közösség köszöntése. A szertartást hívő köszöntés kezdi. Az elhunyt hozzátartozóit a “vigasztalás” (az Újszövetség értelmében: a Szentlélek ereje a reménységben ) szavával köszöntik. Az összegyűlt imádkozó közösség “az örök élet igéit” is várja. A közösség egy tagjának halála (halálának évfordulója, hetedik vagy harmincadik napja) olyan esemény, mely kiválthatja, hogy a hívők “e világ” távlatai fölé emelkedjenek és a föltámadott Krisztusba vetett hit igazi távlatainak vonzásába kerüljenek.

1688 Az igeliturgia különösen gondos fölkészülést igényel temetéskor, mert a jelenlévők lehetnek templomba ritkán járó hívők és az elhunytnak nem keresztény barátai is. A homíliának különösen a dicsérő gyászbeszéd műfaját kell kerülnie,és a keresztény halál misztériumát a föltámadott Krisztus fényében kell megmutatnia.

1689 Az eucharisztikus áldozat. Amikor a szertartás a templomban történik, a keresztény halál húsvéti valóságának központja az Eucharisztia. Az Egyház ekkor kifejezi az elhunyttal meglévő hatékony közösségét: fölajánlja az Atyának a Szentlélekben Krisztus halálának és föltámadásának áldozatát, és könyörög, hogy gyermekét tisztítsa meg bűneitől és azok következményeitől, s vegye föl az égi menyegzős lakoma húsvéti teljességébe. Az így ünnepelt Eucharisztia által tanul a hívők közössége, különösen az elhunyt családja közösségben élni azzal, aki “az Úrban hunyt el”, magához véve Krisztusnak testét, akinek az elhunyt élő tagja, ezért imádkoznak érte és vele.

1690 A búcsúvétel (a latin nyelvekben “adieu”, “addio”, “adiós”=Istenhez) az elhunyttól azt jelenti, hogy az Egyház “Istennek ajánlja” őt. “Végső búcsúvétel, mellyel a keresztény közösség elköszön tagjától, mielőtt testét kiviszik vagy eltemetik.” A bizánci hagyomány ezt az elhunytnak adott búcsúcsókkal juttatja kifejezésre:

Ezzel a végső köszöntéssel “énekelünk, mert kilépés történt ebből az életből és elmenetel, de azért is, mert közösség és egyesülés történik, amennyiben a halottak egyáltalán nem szakadnak el egymástól; ugyanis valamennyien ugyanazt az utat tapossuk, és ugyanazon a helyen vagyunk; és soha nem szakadunk el egymástól, mert Krisztusnak élünk és most Krisztussal egyesülünk, Hozzá megyünk, (…) s valamennyien együtt leszünk Krisztussal.”